Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 És innentől kezdve annyi de annyi emlékem van vele kapcsolatban, hogy nem is tudom meddig tartana leírni. Egész kis dialógusokra is emlékszem ám. Voltak kellemes és kínos pillanataim vele.

Ezért kezdjük is mindjár onnan, ahonnan abbahagytam. Tehát kirohantam a suliból, csapot papot otthagyva. De végül nem kerítettem a dolognak nagy feneket. Avval áltattam magam, hogy semmi sem volt ez, csak képzelődtem. Tagadtam, hogy éreztem volna bármit is. Pedig ha erre az emlékre visszagondolok, akkor még most is érzek valamit a mellkasomban. Az élet azonban nem állt meg, a suliban sem. Egyik napra a másik jött és így tovább. Szinte el is felejtettem (elfojtottam? magamban) mi történt. Aztán már csak én maradtam a továbbjutók között.

Megemlíteném még továbbá, hogy innentől kezdve annyival többet foglalkozott velem, hogy azt már a többi rajongó is észrevette, sőt, féltékenységgel figyelte, ahogyan hetente kétszer-háromszor külön foglalkozásokat tart nekem a kémia laborban. Persze hittem nekik, azt hajtogatták, hogy én lettem a tanár úr kedvence. Mármint azon részét hittem el, hogy csak ennyit jelentek neki, de főleg, hogy nekem is csak ennyit jelent ő. A labor munkák közben megint előfordult, hogy nem csak kémiával foglalkoztunk. Rengeteget viccelődtünk, iszonyatosan jó humora van. (Ezért is lett nagy kedvence mindenkinek!) Ismét nagyon sokat mesélt a magánéletéről, az otthoni dolgokról. Néha úgy jött be, hogy szinte egyből evvel kezdte. Kiderült, hogy felesége depressziós, azt hiszi nem jó anya és nem jó feleség. Ilyenkor én mindig nagyon megérő voltam és el is hittem magamról, hogy aggódok a házasságuk miatt. Hiszen ő csak a tanárom én meg csak a tanítványa vagyok. Ezekben a napokban nagyon sokat "derítettem" ki róla, melyeknek csak a felét osztottam meg osztálytársaimmal.(pl, hogy mikor van a szülinapja <3) Aztán én is meséltem, de feltűnően nem sokat. Egyre többet ért hozzám, lesöpörte a vállam, letörölt valamit a kezemről stb. Persze ez nyílván csak nekem rögzült és csak bennem maradt meg. Máig úgy gondolom, hogy én vagyok a hibás, hogy én nagyítok fel jelentőségtelen dolgokat. ... Sokszor elhúzódtak így a 45 perces foglalkozások, elmaradtam emiatt persze sok másik tanóráról, de ezt mindenki elnézte, a verseny érdekében és az iskola hírnevének érdekében.

De akkor most mesélnék valamit az akkori magánéletemről. Természetesen tudtam normális életet élni a tanulás mellett. Rengeteget jártunk bulizni, inni, és nagyon úgy tűnt, hogy népszerű vagyok a fiúk között. ( Csak egy kis szösszenet, hogy jellemezném magam egy társkeresőn: alacsony, vékony de a megfelelő helyeken formás, hosszú szőke hajú, zöld szemű stb. Adok a kinézetemre. Szerintem az, hogy tudományos dolgok érdekelnek, még nem zárja ki, hogy jól érezzem magam a bőrömben. ) Voltak rövidtávú, pár hónapos párkapcsolataim, "szerelmeim" stb. Mondhatni mindenki a lábam előtt hevert. :P De a korombeli fiúkat nagyon éretlennek tartottam és tartom a mai napig. Esetükben nem igaz, hogy a gyomruknál lehet őket megfogni, hanem egy kicsivel lejjebb. Bár ez a legtöbb pasira igaz. ;) A csúf igazság című film például egészen addig reális, amíg a pasi hirtelen pálfordulatot nem vesz. Utána okádék. Mindegy. Najó hát, nem vagyok egy romantikus nőszemély. És a maradék meglévő romantikus személyiség-részemtől is meg akarok szabadulni. Most. Azért írom ezt a blogot, hogy kijöjjön belőlem, és így leírva én is átlássam, hogy csak én képzelek dolgokat. Vagy mégsem?

A bejegyzés trackback címe:

https://storyaboutme.blog.hu/api/trackback/id/tr501928032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása