És jött a nyár. Nagyszerű nyaram volt. :D Voltunk barátnőimmel Horvátországban, Párizsban és Londonban is. Na meg a Balatonnál. <3 Tényleg fantasztikus volt. Csak a buli meg a pia meg a haverok. Na meg sok-sok pasiii. Őszinte leszek, igazi kis orgiákban volt részem. Na igen, tudtunk élni. :D Egy augusztus végi ilyen bulin összejöttem egy sráccal, de csak novemberig voltunk együtt. Majd el is mondom miért, de előbb nézzük, hogy mi volt az egyetlen tanárközeli élményem a nyáron.

Természetesen senki más nem futott össze tanárokkal a nyáron, csak én, több alkalommal. Az egyik ilyen alkalommal vele is összefutottam. Az oktogonnál, egy kis boltban. Ennek mégis mekkor a valószínűsége? Kicsi. Természetesen nagyon örültem neki, hogy találkoztunk és ő is boldognak tűnt, vagy csak jó színész. Elkezdtünk beszélgetni, aztán sétálni. Az oktogontól egész a Hősök teréig sétáltunk együtt, beszélgetve. Ez volt augusztus vége felé. Ez azért fontos, mert mint később megtudtam, augusztus elején meghalt az édesanyja. És nekem nem mondta el. (Honnan tudtam meg akkor később? Az osztályfőnökömtől.) Pedig tavaly annyi mindent megosztott velem, nem értettem mi változott. És ekkor történt meg az első lépésem (úgymond) a beismerés felé: megsértődtem rá, nekem miért nem mondta? Ki sértődik meg valaki emiatt egy tanárra? Ki? Megmondom ki. Az, aki gyengéd érzelmeket táplál iránta.

Az év eleje avval telt, hogy én játszottam a sértődöttet, kémián alig szólaltam meg, sőt, az egyik "miből fogsz érettségizni, mi leszel ha nagy leszel" kihallgatáson azt mondtam, hogy lehet leadom a kémia faktot és inkább skandinavisztikára megyek és nem orvosira. Hát volt nagy megdöbbenés, de leszartam. Aztán meg ott volt a szalagavató. Csomószor lenézett a tornaterembe, amikor próbáltunk, akkor úgy gondoltam, hogy csak engem néz, de nyílván nem. :D Mostmár tudom. 

Eljött a szalagavató ideje. Gyönyörű ruhám volt, gyönyörű hajkölteményem (hosszú szőke hajból nem volt nehéz), gyönyörű sminkem. A fantasztikusan sikerült bécsi keringőt a fantasztikusan sikerült osztálytánc követte. Tehát minden, minden tökéletesen ment. Aztán jött a szalagavató vége, szülők, barátok, tanár-diák táncok. Emlékszem, hogy a tavalyi szalagavató után azt mondta, hogy ő majd jövőre minden kémiafaktos lányt megtáncoltat. Hát nem tette. Velem nem táncolt. Mindenkivel táncolt, csak velem nem. Aztán felszívódott. Meghasadt a szívem. Akkor jöttem rá, hogy én nem a jelenlegi pasimba vagyok szerelmes, hanem belé. A szívembe nyilalló fájdalom a szerelmi bánat. Ott álltam, gyönyörűen és összetörten. Emlékszem, hogy kerestem a szememmel a tömegben, láttam, hogy mással táncol egy-kettőt. Még rám is nézett, azt hittem, hogy utána odajön hozzám. De nem tette. Annyira, annyira fájt. És fáj még most is. Elfelejtette, hogy én még hátravagyok? Nem vette észre, hogy engem kihagyott? Ennyire senki vagyok én a szemében?

Afterpartyn aztán jól bebasztam. Kiraktam a pasimat is. Kegyetlenül a szemébe mondtam, hogy nem szeretem és sosem szerettem és mást szeretek. Mindenki szeme előtt és füle hallatára. 

Ezek után még annyira sem foglalkoztam a kémiával, mint előtte. Persze imádtam az óráit, csak a tudat, hogy én, a szerelemre képtelen 18 éves cafka mégis szerelmes vagyok...egyszerűen felborította az életemet. Ha válaszolnom kellett egy kérdésére, akkor zavarban voltam, ha hozzámszólt: zavarban voltam, ha rámnézett: zavartan lesütöttem a szemem. Mint egy idióta, de nem bírtam tenni ellene semmit. És a legrosszabb, hogy féltem bárkinek is beszélni róla. Senki nem tudta, hogy ki az a másvalaki, akiről afteron is beszéltem. Februárig így tengettem napjaimat, szenvedtem. Ellógtam a kémiákat. Soha nem lógok, de kémiáról lógtam. Ez már neki is feltűnt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.